Bill Watterson (William B. Watterson II)

Született: 1958. július 5. Washington, Amerikai Egyesült Államok - 65 éves

Általános adatok

Nemzetiség
amerikai
Készítő URL
-
Élettörténet
(Watterson életérõl internet szerte kevés információt találni, mely leginkább visszahúzódó természetének köszönhetõ.)
1980-ban végzett a Kenyon College (Ohio) politológusként.
Bill Watterson 1985-ben indította legsikeresebb "strip"-ét, a Kázmér és Hubát (Calvin and Hobbes). 1986-ban legfiatalabbként kapta meg a rangos Reuben díjat az év legkimagaslóbb karikaturistájaként. A díjat újból megkapta 1988-ban és tiszteletbeli díjat kapott 1992-ben. 1996 január 1.-én állt le a sorozat gyártásával. Ekkor már 2400 újságban jelentek meg munkái. Eddig több mint 23 millió példányt nyomtattak gyüjteményes köteteibõl és az összes eddig megjelent kötet 5 éven belül elérte a milliós eladási nagyságrendet.
Egy újságszerkesztõknek írt közleményben kijelentette: "Nem volt egy könnyû elhatározás, vagy egy hirtelen szült ötlet, és némi szomorúsággal válok meg a munkától. Az érdeklõdésem más irányba terelõdött és úgy gondolom minden tõlem telhetõt kiaknáztam a napi határidõk és az apró panelek területén. Szeretnék egy átgondoltabb ütemben dolgozni, kevesebb mûvészi kompormisszummal. Még nem döntöttem az elkövetkezendõ munkáimat illetõen, de a kapcsolatom a Universal Press Syndicate-tel továbbra is megmarad."
Watterson emberi tartását jellemzi, hogy a mai napig nem adta el a két figuráról szóló "merchandise" jogokat, vagyis ezért nincsenek a mai napig hivatalos Calvin and Hobbes bögrék, pólók, tollak, stb. Úgy gondolta, hogy ezek kiirtanák a "stripek" eredeti tartalmát, jelentését.

Calvin and Hobbes könyvek:
gyüjteményes kötetek:
1987 - Calvin and Hobbes
1988 - Something Under the Bed is Drooling
1989 - Yukon Ho!
1990 - Weirdos From Another Planet!
1991 - The Revenge of the Baby-Sat
1991 - Scientific Progress Goes "Boink"
1992 - Attack of the Deranged Mutant Killer Monster Snow Goons
1993 - The Days Are Just Packed
1994 - Homicidal Psycho Jungle Cat
1995 - The Calvin and Hobbes Tenth Anniversary Book
1996 - There's Treasure Everywhere
1996 - It's a Magical World

válogatás kötetek:
1988 - The Essential Calvin and Hobbes
1989 - The Calvin and Hobbes Lazy Sunday Book
1990 - The Authoritative Calvin and Hobbes
1992 - The Indispensable Calvin and Hobbes
2001 - Calvin and Hobbes: Sunday Pages 1985-1995

forrás:
://www.ucomics.com/calvinandhobbes
://www.davescoolwebpage.com/calvin.htm

Bill Watterson képregényei

Hozzáadva: 2005-10-31 15:09:28 Módosítva: 2019-07-05 09:11:16