Tálosi András (Tálosi András)

Született: 1984 Nagykanizsa, Magyarország - 40 éves

Általános adatok

Nemzetiség
-
Készítő URL
-
Élettörténet
"1984 középtéli éveleji hónapjában születtem Nagykanizsán. Onnan tíz év múlva Hosszúvölgyre vezetett az utam, ahová azóta is szól a lakcímkártyám.

Mondhatni képregények közt nõttem fel, mivel nem csak olvastam, hanem rajzoltam is õket. Egyik legkorábbi figurám (egy csiga) középiskolai kollégiumom újságának címlapállata lett, amikor egyik jó barátommal belevágtunk a szerkesztésbe. A csiga csak jóval késõbb, a Hosszú-Völgyön játszódó képregényem fõszereplõjeként kapta meg a Spuri nevet, melyrõl aztán magamat is sikeresen elneveztem.

2008-ban megtört a jég, és a Charax elsõ, 56 oldalas kötetének kiadásával megvalósult egyik dédelgetett álmom. Aztán 2009-ben következett a második kötet immár 70 oldalnyi képregénnyel. Mivel a Charax rengeteg karaktert felvonultat és a történet miatt komolyabban vettem az állatokkal való játszadozást, ezért ebbe a világba nem fért bele két figurám, akik önmagukban is képesek megállni a helyüket.

2009-ben tehát megjelent Bóni és Tim kalandjai címû zsebfüzetem, benne két remek történettel, hogy aztán 2010-ben megérkezzen a folytatás.

A jövõrõl pedig nem merek nyilatkozni, mert sose lehet tudni, mit hoz a sors. Ugyebár."

forrás: 5panels

Tálosi András képregényei

Hozzáadva: 2008-05-17 20:21:21 Módosítva: 2014-09-22 15:42:04