Enki Bilal (Enes Bilalovic)

Született: 1951. november 7. Belgrád, Szerbia - 73 éves

Általános adatok

Nemzetiség
szerb
Készítő URL
-
Élettörténet
Enes Bilal bosnyák apa és cseh anya fiaként Belgrádban látta meg a napvilágot. Kitörölhetetlen emléket jelentett számára az egyik helyi "bioszkóp", és gyerekszínészként szerepet is kapott egy jugoszláv filmben. Tíz éves volt, amikor a már Franciaországban dolgozó apa után indult a család, amihez váratlan segítséget nyújtott a Bilalék lakásával szemező tanítónő, és funkcionárius férjével elintéztette a kivándorláshoz szükséges elintézendőket.

Párizsban fedezte fel a legszebb időszakába belépő francia képregényt, és 20 évesen bátran beköszöntött rajzaival a Pilote szerkesztőségébe. Ekkor még eltanácsolták, ám egy évvel később - amelyet az Ecole des Beaux-Arts-on töltött - már megnyerte ugyanennek a lapnak a pályázatát, és 'A csillagok hívása' című rövid képregénye itt jelent meg 1972-ben.

Pierre Christin bölcs tanácsokkal mozdította előre grafikusi fejlődését. Azt mondta neki, hogy remek a fantáziája, de nem figyel oda eléggé az életre. Vonatra szálltak, végigjárták mindazokat a tájakat, amelyek közös munkáik hátteréül szolgáltak, ennek köszönhetően érlelődött ki a jellegzetes Bilal-stílus.

Bilal első saját sorozata 1980-ban indult útjára. A 'Halhatatlanok vására', avagy a Nikopol-trilógia első része osztatlan elismerést hozott szerzőjének. 'A csapdanő' (főszerepben egy Jill Bioskop nevű lánnyal) 1986-ban, a Lire irodalmi magazin által az év legjobb könyvének választott 'Hideg egyenlítő' 1993-ban került a boltokba. Az első két részből ő maga rendezett filmet 2004-ben.

Már korábban is dolgozott a filmszakmában, főleg Alain Resnais-vel, akinek "Az élet kész regény" című filmjéhez ő tervezte a díszleteket és a jelmezeket. A Magyarországon is bemutatott "Halhatatlanok"-at megelőzően két filmet is rendezett.

Rajzolt címlapokat egy Jules Verne-sorozathoz, és két bélyeget tervezett a francia postának, 1988-ban és 2006-ban.

forrás: wikipédia

Enki Bilal képregényei

Hozzáadva: 2005-12-22 22:34:49 Módosítva: 2022-12-02 10:37:40