František Mráz

Született: 1953. április 19. Zsolna, Szlovákia - 71 éves

Általános adatok

Munkák
Nemzetiség
szlovák
Készítő URL
-
Élettörténet
Fero Mráz 1953. április 19-én született Zsolnán. 1972 és 1976 között a besztercebányai egyetem pedagógiai karán tanult szlovák nyelv - képzőművészeti nevelés szakon. Az egyetem elvégzését követően családjával Árva északi részén, Szihelne községben telepedett le, ahol alapiskolai tanárként, majd az iskola igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. 1987 óta él Füleken, ahol a Művészeti Alapiskola képzőművészeti szakának tanáraként, majd 2001-től az iskola igazgatójaként dolgozik. Az 1980-as években tagja volt az Amatőr Képzőművészek Kerületi Stúdiójának, mely a Besztercebányai Kerületi Közművelődési Központ mellett működött. 1989 óta képzőművészeti szerkesztőként több folyóirattal is együttműködött és a BUBLINKY c. képregény magazin társalapítója, teljes fennállása alatt főszerkesztője volt. Jelenleg szabadfestészettel és grafikával, képregények alkotásával, illusztrálással, és egyéb alkalmazott képzőművészeti műfajokkal - például oklevelek és emléklapok, iskolaszerek, trikók, valamint a füleki Apropó Kisszínpad díszleteinek tervezésével - foglalkozik. Karikatúrai jelentek meg szlovák, cseh, magyar, jugoszláv, lett, lengyel és német lapokban. Képzőművészeti alkotásai 150 hazai és külföldi egyéni és csoportos kiállításon kerültek bemutatásra.

František Mráz képregényei

Hozzáadva: 2017-12-21 20:15:27 Módosítva: 2019-04-19 06:00:27