Lanczinger Mátyás

Született: 1981. március 9. Pécel, Magyarország - 43 éves

Általános adatok

Nemzetiség
magyar
Készítő URL
-
Élettörténet
Lanczinger Mátyás 2009-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán. Első, nyomtatásban is megjelent képregényét 2002-ben közölte a Kretén humormagazinn. Tohuvabohu című munkájával 2004-ben harmadik helyezést ért el a Vadkelet képregénypályázaton. A pályázat több résztvevője ekkor hozta létre a Magyar Képregény Akadémia alkotócsoportot, amelynek azóta is tagja. Rendszeresen publikál a csoport lapjában, a Pinkhellben, részt vesz valamennyi kiállításukon.

2006 elején második lett az Art Comix pályázatán, 2008 nyarán pedig megosztott első díjat nyert a Mátyás, a király képregénypályázaton. Újabb képregényei megjelentek a Fekete-Fehér Képregényantológiában és az Eduárd fapados képregényújságban is. Az utóbbi lap részére önálló illusztrációkat is készített.

Az MKA tagjaként aktívan vesz részt a képregény magyarországi népszerűsítésében, képregényiskolák tartásában, rendezvényeken villámportrék készítésében. Fritz Zoltánnal közösen kidolgoztak egy új műfajt, a néhány perc alatt két alkotó "párbeszédével" létrehozott Comic Speech-et, amelynek a legjobban sikerült példányai a Panel képregényes szaklapban jelentek meg.

(forrás: wikipedia)

Lanczinger Mátyás képregényei

Hozzáadva: 2005-11-26 22:09:47 Módosítva: 2019-06-04 11:17:59