Alexandre Dumas
francia
élt 68 évet
Id. Alexandre Dumas, Alexandre Dumas père, teljes nevén Dumas Davy de la Pailleterie (Villers-Cotterêts, 1802. július 24. – Puys, Dieppe mellett, 1870. december 5.) francia író, legismertebb művei kalandos történelmi regények, amelyek a világ legolvasottabb francia írójává tették őt. Több regényéből (például a Monte Cristo grófja és a D’Artagnan-történetek) készült filmadaptáció, de írt színműveket, újságcikkeket is, és rengeteg emberrel levelezett. Apai nagyanyja fekete rabszolganő volt. Fia ifj. Alexandre Dumas író, dédunokája Alexandre Lippmann olimpiai bajnok párbajtőrvívó.
Nagyapja, Antoine-Alexandre Davy de la Pailleterie márki Saint Domingue (a mai Haiti) szigetén szolgált a francia kormány tüzérségénél Général commissaire rangban. Itt ismerte meg feleségét, Marie-Césette Dumas-t, egy fekete rabszolganőt, aki 1762-ben megszülte az író apját, Thomas-Alexandre-t, majd nem sokkal később meghalt.
Amikor a márki fiatal mulatt fiával visszatért Normandiába, még létezett a rabszolgaság, amiből a félvér fiúnak sok szenvedése származott. 1786-ban Thomas-Alexandre belépett a francia hadseregbe, de hogy megőrizze az arisztokrata család jó hírét, az anyja leánykori nevét vette fel. A francia forradalmat követően a márki elveszítette a vagyonát, Thomas-Alexandre Dumas azonban a forradalmi hadsereg merész és tehetséges katonájaként többször kitüntette magát, és a ranglétrán egyre feljebb haladva 31 éves korára tábornok vált belőle.
Thomas-Alexandre feleségül vette Marie-Louise Elisabeth Labouret-t, aki 1802. július 24-én a Párizshoz közel eső Villers-Cotterêts-ben, Aisne megyében szülte meg fiukat, Alexandre Dumas-t.
1806-ban, Dumas tábornok halálakor Alexandre mindössze négyéves volt, szinte teljesen elszegényedett édesanyjának igen nehéz körülmények között kellett felnevelnie. Bár Marie-Louise nem sokkal tudott hozzájárulni fia oktatásához, ez nem csökkentette az ifjú Alexandre könyvimádatát, és ő elolvasott mindent, amit csak a kezébe tudott kaparintani.
Kamaszként az édesanyjától sok történetet hallott az apja bátor haditetteiről I. Napóleon császár dicsőséges uralkodása alatt, és élénk képzeletét betöltötték a kalandok és hősök. Bár szegények voltak, a család az apa előkelő hírnevére és arisztokrata kapcsolataira támaszkodott, így a monarchia restaurációja után a húszéves Alexandre Dumas Párizsba költözhetett, ahol a Palais-Royalban kapott állást a nagy hatalmú Lajos Fülöp orléans-i herceg hivatalában.
Amíg Párizsban dolgozott, Dumas elkezdett újságcikkeket és színdarabokat írni. 1829-ben aratta első nagyobb közönségsikerét a III. Henrik udvara című drámával. A következő évben bemutatott Krisztina királynő ugyanilyen népszerű lett, így hamarosan megengedhette magának, hogy minden idejét az írásnak szentelje. 1830-ban részt vett abban a forradalomban, amely elűzte X. Károly királyt, és helyette Dumas korábbi patrónusát, az orléans-i herceget ültette a trónra, aki I. Lajos Fülöp néven uralkodott, és akit a „polgárkirály” melléknévvel is illettek.
Az 1830-as évek közepéig Franciaországban bizonytalan maradt a politikai helyzet, gyakoriak voltak a lázadások, melyek mögött hol az elégedetlen republikánusok, hol a változást sürgető, elszegényedett városi munkások álltak. Ahogy az élet lassanként visszatért a megszokott kerékvágásba, országszerte megkezdődött az iparosodás, és a gazdaság fejlődése. Mindez, a cenzúra megszűnésével együtt, kedvező hátteret nyújtott az írói tehetség kibontakoztatásához.
Több sikeres színdarab megírása után Dumas figyelme a regények felé fordult. Bár vonzotta a különcködés, és mindig többet költött, mint amennyit keresett, Dumas igen talpraesett üzletembernek bizonyult. 1838-ban, amikor az újságoknál nagy volt a kereslet a több részletben közölhető regények iránt, egyszerűen újraírta az egyik színdarabját, és ez lett az első folytatásos regénye. A „Le Capitaine Paul” tette lehetővé számára egy alkotóműhely létrehozását, ahol több száz történet íródott, mind az ő személyes irányításával.
1839-től 1841-ig Dumas több barátja közreműködésével az európai történelem híres bűnözőiről és bűneseteiről szóló nyolckötetes esszégyűjteményt összeállításán dolgozott. Ebben szerepeltek írások például Beatrice Cenci, Cesare és Lucrezia Borgia tetteiről, de olyan közelmúltban történt incidensekről is, mint Karl Ludwig Sand és Antoine François Desrues esete, akiket gyilkosság vádja miatt végeztek ki.
Dumas szintén részt vett vívómestere, Augustin Grisier 1840-es regénye, A vívómester megírásában. A történetben tulajdonképpen Grisier beszéli el, hogyan vált tanújává az oroszországi dekabrista felkelés eseményeinek. Végül e regényt I. Miklós cár betiltotta Oroszországban, emiatt Dumas egészen a cár haláláig nem léphetett orosz földre. A „Monte Cristo grófja” és „A korzikai testvérek” című műveiben, valamint visszaemlékezéseiben az író nagy tisztelettel említi meg Grisier-t.
1840-ben feleségül vett egy színésznőt, Ida Ferrier-t, de ezt követően is számos viszonya volt más nőkkel, akiktől legalább három törvénytelen gyermeke született. Az egyik ilyen gyermek egy az író nevét továbbvivő fiú volt, aki abban is apja nyomdokaiba lépett, hogy sikeres regény- és drámaíró vált belőle. Mivel a nevük és a foglalkozásuk is megegyező, a világirodalom úgy különbözteti meg őket, hogy egyikükre id. Alexandre Dumas-ként (franciául: Alexandre Dumas père), másikukra pedig ifj. Alexandre Dumas-ként (franciául: „Alexandre Dumas fils”) utalnak.
Az id. Alexandre Dumas kalandos történetei és történelmi krónikái megragadták a francia közönség képzeletét, akik alig várták, hogy megvehessék az újabb és újabb folytatásokat.
Dumas számos szellemíró (pestiesen szólva: „stróman”, „néger”) segítségét is igénybe vette. Közülük a legismertebb Auguste Maquet volt. Maquet vázolta fel például a Monte Cristo grófja cselekményét, de fontos szerepe volt A három testőr-nek és folytatásainak, illetve Dumas sok más regényének megírásában is. Amikor együtt dolgoztak, Maquet találta ki és vázolta fel a cselekményt, Dumas pedig kidolgozta a részleteket, párbeszédeket, és a befejező részeket.
Dumas az írás révén nagy vagyonra tett szert, mégis gyakran küzdött pénzhiánnyal, vagy keveredett adósságba, mert két kézzel szórta a pénzt, ha nőkről vagy fényűzésről volt szó. A hatalmas és költséges Monte Cristo-kastély, amelyet építtetett, tele volt olyan emberekkel (idegenekkel és ismerősökkel), akik kihasználták az író bőkezűségét.
Amikor Lajos Fülöp királyt az 1848. februári forradalomban elűzték, az újonnan választott elnök, Charles Louis Napoleon Bonaparte (a későbbi III. Napóleon) nem nézte olyan jó szemmel Dumas-t, mint a király. 1851-ben Dumas Brüsszelbe menekült a hitelezői elől, onnan pedig Oroszországba utazott, ahol a francia volt a második nyelv, és az írásai óriási népszerűségnek örvendtek. Két évet töltött Oroszországban, mielőtt továbbutazott volna, hogy kalandot keressen és anyagot gyűjtsön további műveihez. 1861 márciusában kikiáltották az Olasz Királyságot, a trónra II. Viktor Emánuel került. A következő három évben Alexandre Dumas az egységes Olaszországért vívott harcokban vett részt, majd 1864-ben visszatért Párizsba. E három év alatt gyűjtötte az 1798-as nápolyi forradalomnak emléket állító köteteit, melyek a Luisa San Felice és folytatása, az Emma Lyonna.
Irodalmi sikerei és arisztokrata kapcsolatai ellenére Alexandre Dumas egész életére kihatással volt félvér származása. 1843-ban írt egy kisregényt Georges címmel, amely a rasszizmussal és a gyarmatosítás hatásaival kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. A rasszista hozzáállás azonban még halála (1870. december 5.) után is sokáig befolyásolta a francia irodalomban betöltött szerepének megítélését.
2005 júniusában Franciaországban megjelent Dumas nemrég újra felfedezett utolsó regénye, a Szent Hermina lovagja. A történet a trafalgari csatát eleveníti fel, amelyben Lord Nelson meghalt. A regény folytatásokban jelent meg, és az író halálakor már majdnem teljesen elkészült. Az új kiadáshoz egy mai Dumas-kutató, Claude Schopp írta meg a befejező két és fél fejezetet.
Alexandre Dumas-t ott temették el, ahol született. Sírja a Villers-Cotterêts-i temetőben maradt egészen 2002. november 30-áig. Ekkor Jacques Chirac köztársasági elnök exhumáltatta a testét, és áthelyeztette a Panthéonba, a nagyszerű mauzóleumba, ahol Franciaország legnagyobbjai vannak eltemetve. A nyilvános ceremónia során az új, kék bársonnyal leterített koporsót a négy muskétásnak – Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan – beöltözött köztársasági őrök kísérték ünnepélyes menetben.
Ünnepi beszédében Chirac elnök így emlékezett: „Általad lehettünk D’Artagnan, Monte Cristo vagy Balsamo, lovagolhattunk Franciaország útjain, járhattunk harcmezőkön és láthattunk palotákat és várakat – általad álmodunk.” A szertartást követően egy interjúban Chirac elnök elismerte a rasszizmus létezését, és azt mondta, most jóvá tették a korábbi rosszat azzal, hogy Alexandre Dumas sírjának ugyanazzal a kegyelettel adóznak, mint a mellette nyugvó Victor Hugóénak és Voltaire-ének.
Ez a tiszteletadás is jelzi, hogy bár Franciaország sok nagy írót adott a világnak, csak Vernét olvassák szélesebb körben, mint Alexandre Dumas-t. A történeteit közel száz nyelvre lefordították, és több mint 200 film készült belőlük.
Alexandre Dumas Párizs melletti otthonát, a Monte Cristo-kastélyt felújítás után megnyitották a nagyközönség számára.
Az 1992. augusztus 8-án felfedezett, 9059-es sorszámú kisbolygót az ő emlékezetére nevezték el 9059 Dumas-nak.
Nagyapja, Antoine-Alexandre Davy de la Pailleterie márki Saint Domingue (a mai Haiti) szigetén szolgált a francia kormány tüzérségénél Général commissaire rangban. Itt ismerte meg feleségét, Marie-Césette Dumas-t, egy fekete rabszolganőt, aki 1762-ben megszülte az író apját, Thomas-Alexandre-t, majd nem sokkal később meghalt.
Amikor a márki fiatal mulatt fiával visszatért Normandiába, még létezett a rabszolgaság, amiből a félvér fiúnak sok szenvedése származott. 1786-ban Thomas-Alexandre belépett a francia hadseregbe, de hogy megőrizze az arisztokrata család jó hírét, az anyja leánykori nevét vette fel. A francia forradalmat követően a márki elveszítette a vagyonát, Thomas-Alexandre Dumas azonban a forradalmi hadsereg merész és tehetséges katonájaként többször kitüntette magát, és a ranglétrán egyre feljebb haladva 31 éves korára tábornok vált belőle.
Thomas-Alexandre feleségül vette Marie-Louise Elisabeth Labouret-t, aki 1802. július 24-én a Párizshoz közel eső Villers-Cotterêts-ben, Aisne megyében szülte meg fiukat, Alexandre Dumas-t.
1806-ban, Dumas tábornok halálakor Alexandre mindössze négyéves volt, szinte teljesen elszegényedett édesanyjának igen nehéz körülmények között kellett felnevelnie. Bár Marie-Louise nem sokkal tudott hozzájárulni fia oktatásához, ez nem csökkentette az ifjú Alexandre könyvimádatát, és ő elolvasott mindent, amit csak a kezébe tudott kaparintani.
Kamaszként az édesanyjától sok történetet hallott az apja bátor haditetteiről I. Napóleon császár dicsőséges uralkodása alatt, és élénk képzeletét betöltötték a kalandok és hősök. Bár szegények voltak, a család az apa előkelő hírnevére és arisztokrata kapcsolataira támaszkodott, így a monarchia restaurációja után a húszéves Alexandre Dumas Párizsba költözhetett, ahol a Palais-Royalban kapott állást a nagy hatalmú Lajos Fülöp orléans-i herceg hivatalában.
Amíg Párizsban dolgozott, Dumas elkezdett újságcikkeket és színdarabokat írni. 1829-ben aratta első nagyobb közönségsikerét a III. Henrik udvara című drámával. A következő évben bemutatott Krisztina királynő ugyanilyen népszerű lett, így hamarosan megengedhette magának, hogy minden idejét az írásnak szentelje. 1830-ban részt vett abban a forradalomban, amely elűzte X. Károly királyt, és helyette Dumas korábbi patrónusát, az orléans-i herceget ültette a trónra, aki I. Lajos Fülöp néven uralkodott, és akit a „polgárkirály” melléknévvel is illettek.
Az 1830-as évek közepéig Franciaországban bizonytalan maradt a politikai helyzet, gyakoriak voltak a lázadások, melyek mögött hol az elégedetlen republikánusok, hol a változást sürgető, elszegényedett városi munkások álltak. Ahogy az élet lassanként visszatért a megszokott kerékvágásba, országszerte megkezdődött az iparosodás, és a gazdaság fejlődése. Mindez, a cenzúra megszűnésével együtt, kedvező hátteret nyújtott az írói tehetség kibontakoztatásához.
Több sikeres színdarab megírása után Dumas figyelme a regények felé fordult. Bár vonzotta a különcködés, és mindig többet költött, mint amennyit keresett, Dumas igen talpraesett üzletembernek bizonyult. 1838-ban, amikor az újságoknál nagy volt a kereslet a több részletben közölhető regények iránt, egyszerűen újraírta az egyik színdarabját, és ez lett az első folytatásos regénye. A „Le Capitaine Paul” tette lehetővé számára egy alkotóműhely létrehozását, ahol több száz történet íródott, mind az ő személyes irányításával.
1839-től 1841-ig Dumas több barátja közreműködésével az európai történelem híres bűnözőiről és bűneseteiről szóló nyolckötetes esszégyűjteményt összeállításán dolgozott. Ebben szerepeltek írások például Beatrice Cenci, Cesare és Lucrezia Borgia tetteiről, de olyan közelmúltban történt incidensekről is, mint Karl Ludwig Sand és Antoine François Desrues esete, akiket gyilkosság vádja miatt végeztek ki.
Dumas szintén részt vett vívómestere, Augustin Grisier 1840-es regénye, A vívómester megírásában. A történetben tulajdonképpen Grisier beszéli el, hogyan vált tanújává az oroszországi dekabrista felkelés eseményeinek. Végül e regényt I. Miklós cár betiltotta Oroszországban, emiatt Dumas egészen a cár haláláig nem léphetett orosz földre. A „Monte Cristo grófja” és „A korzikai testvérek” című műveiben, valamint visszaemlékezéseiben az író nagy tisztelettel említi meg Grisier-t.
1840-ben feleségül vett egy színésznőt, Ida Ferrier-t, de ezt követően is számos viszonya volt más nőkkel, akiktől legalább három törvénytelen gyermeke született. Az egyik ilyen gyermek egy az író nevét továbbvivő fiú volt, aki abban is apja nyomdokaiba lépett, hogy sikeres regény- és drámaíró vált belőle. Mivel a nevük és a foglalkozásuk is megegyező, a világirodalom úgy különbözteti meg őket, hogy egyikükre id. Alexandre Dumas-ként (franciául: Alexandre Dumas père), másikukra pedig ifj. Alexandre Dumas-ként (franciául: „Alexandre Dumas fils”) utalnak.
Az id. Alexandre Dumas kalandos történetei és történelmi krónikái megragadták a francia közönség képzeletét, akik alig várták, hogy megvehessék az újabb és újabb folytatásokat.
Dumas számos szellemíró (pestiesen szólva: „stróman”, „néger”) segítségét is igénybe vette. Közülük a legismertebb Auguste Maquet volt. Maquet vázolta fel például a Monte Cristo grófja cselekményét, de fontos szerepe volt A három testőr-nek és folytatásainak, illetve Dumas sok más regényének megírásában is. Amikor együtt dolgoztak, Maquet találta ki és vázolta fel a cselekményt, Dumas pedig kidolgozta a részleteket, párbeszédeket, és a befejező részeket.
Dumas az írás révén nagy vagyonra tett szert, mégis gyakran küzdött pénzhiánnyal, vagy keveredett adósságba, mert két kézzel szórta a pénzt, ha nőkről vagy fényűzésről volt szó. A hatalmas és költséges Monte Cristo-kastély, amelyet építtetett, tele volt olyan emberekkel (idegenekkel és ismerősökkel), akik kihasználták az író bőkezűségét.
Amikor Lajos Fülöp királyt az 1848. februári forradalomban elűzték, az újonnan választott elnök, Charles Louis Napoleon Bonaparte (a későbbi III. Napóleon) nem nézte olyan jó szemmel Dumas-t, mint a király. 1851-ben Dumas Brüsszelbe menekült a hitelezői elől, onnan pedig Oroszországba utazott, ahol a francia volt a második nyelv, és az írásai óriási népszerűségnek örvendtek. Két évet töltött Oroszországban, mielőtt továbbutazott volna, hogy kalandot keressen és anyagot gyűjtsön további műveihez. 1861 márciusában kikiáltották az Olasz Királyságot, a trónra II. Viktor Emánuel került. A következő három évben Alexandre Dumas az egységes Olaszországért vívott harcokban vett részt, majd 1864-ben visszatért Párizsba. E három év alatt gyűjtötte az 1798-as nápolyi forradalomnak emléket állító köteteit, melyek a Luisa San Felice és folytatása, az Emma Lyonna.
Irodalmi sikerei és arisztokrata kapcsolatai ellenére Alexandre Dumas egész életére kihatással volt félvér származása. 1843-ban írt egy kisregényt Georges címmel, amely a rasszizmussal és a gyarmatosítás hatásaival kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. A rasszista hozzáállás azonban még halála (1870. december 5.) után is sokáig befolyásolta a francia irodalomban betöltött szerepének megítélését.
2005 júniusában Franciaországban megjelent Dumas nemrég újra felfedezett utolsó regénye, a Szent Hermina lovagja. A történet a trafalgari csatát eleveníti fel, amelyben Lord Nelson meghalt. A regény folytatásokban jelent meg, és az író halálakor már majdnem teljesen elkészült. Az új kiadáshoz egy mai Dumas-kutató, Claude Schopp írta meg a befejező két és fél fejezetet.
Alexandre Dumas-t ott temették el, ahol született. Sírja a Villers-Cotterêts-i temetőben maradt egészen 2002. november 30-áig. Ekkor Jacques Chirac köztársasági elnök exhumáltatta a testét, és áthelyeztette a Panthéonba, a nagyszerű mauzóleumba, ahol Franciaország legnagyobbjai vannak eltemetve. A nyilvános ceremónia során az új, kék bársonnyal leterített koporsót a négy muskétásnak – Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan – beöltözött köztársasági őrök kísérték ünnepélyes menetben.
Ünnepi beszédében Chirac elnök így emlékezett: „Általad lehettünk D’Artagnan, Monte Cristo vagy Balsamo, lovagolhattunk Franciaország útjain, járhattunk harcmezőkön és láthattunk palotákat és várakat – általad álmodunk.” A szertartást követően egy interjúban Chirac elnök elismerte a rasszizmus létezését, és azt mondta, most jóvá tették a korábbi rosszat azzal, hogy Alexandre Dumas sírjának ugyanazzal a kegyelettel adóznak, mint a mellette nyugvó Victor Hugóénak és Voltaire-ének.
Ez a tiszteletadás is jelzi, hogy bár Franciaország sok nagy írót adott a világnak, csak Vernét olvassák szélesebb körben, mint Alexandre Dumas-t. A történeteit közel száz nyelvre lefordították, és több mint 200 film készült belőlük.
Alexandre Dumas Párizs melletti otthonát, a Monte Cristo-kastélyt felújítás után megnyitották a nagyközönség számára.
Az 1992. augusztus 8-án felfedezett, 9059-es sorszámú kisbolygót az ő emlékezetére nevezték el 9059 Dumas-nak.
Született
1802. július 24.
Villers-Cotterêts, Franciaország
Villers-Cotterêts, Franciaország
Meghalt
1870. december 5.
Puys, Franciaország
Puys, Franciaország
