Dudich Ákos
magyar
51 éves
Budapesten született 1975. május 9-én, katolikus és mélyen antikommunista családban. Édesapja geológus, édesanyja földrajz- és biológiatanár, bátyja vízmérnök. Tinédzserként négy évet élt Párizsban, ennek köszönhetően felsőfokú nyelvvizsgát szerzett francia és angol nyelvből. Középiskolai tanulmányait azonban már Magyarországon, az Eötvös József Gimnáziumban fejezte be. Egyetemi éveit a szegedi József Attila Tudományegyetemen töltötte, ahol francia és amerikanisztika szakokon végzett, majd szakfordítói diplomát is szerzett. Emellett kulturális antropológia szakot végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, különös érdeklődéssel az észak-amerikai síksági indiánok kultúrája iránt.
Egyetemi évei alatt kezdett fordítással és tolmácsolással foglalkozni, és a fordítás a mai napig meghatározó része maradt szakmai tevékenységének. Több könyvkiadóval dolgozott együtt, mint például a Konkrét Könyvek, Tericum, Cartaphilus, Silenos és Jaffa. Emellett zenei újságíróként is aktív volt, cikkei megjelentek többek között az Alarm Magazin, Wan2, Unit, New Noise, hvg.hu, Lángoló Gitárok és Hangzorro felületein. Színpadmesterként dolgozott különböző fesztiválokon, valamint üzletvezetőként a Futó utcai West-Balkánban. Mindig is arra törekedett, hogy a lehető legközelebb maradjon a zenéhez, és ez sikerült is számára.
Zenei témájú könyvek fordításával kezdett foglalkozni, és ez idővel valódi hivatássá vált számára. Elsőként Anthony Kiedis, a Red Hot Chili Peppers énekesének önéletrajzát (Scar Tissue – Chili a sebre) fordította magyarra, majd következett az Iggy Pop életét feldolgozó Open Up and Bleed. Kiemelkedő munkái közé tartozik a Queens of the Stone Age és Rage Against The Machine könyvek fordítása, valamint A Pantera igaz története – belső szemmel és My Bloody Roots – a Sepulturától a Soulflyig és azon túl, amelyek különleges élményt jelentettek számára. Jelenleg a Konkrét Könyvek Kiadó résztulajdonosa, ahol sorra jelenteti meg a zenei témájú önéletrajzokat.
Szerzőként eddig öt könyvet jegyez. Az első a Pótolhatatlan Halhatatlanság – A Vágtázó Halottkémek életereje című VHK-könyv volt, amelyre a mai napig mérhetetlenül büszke. Második könyve egy beszélgetőkönyv Prieger Zsolttal, a harmadik pedig Undertaking – thrash metal Magyarországon a rendszerváltás idején, amelyet Jakab Viktorral közösen írt. Negyedik kötete, az ABC 0-24 Nonstop Rock’N’Roll interjúk, Pritz Péterrel közösen készített válogatás nemzetközi interjúkból. Ötödik műve a Faith No More képes testamentuma című képregény, amely 2020 márciusában jelent meg. Jelenleg hatodik könyvén dolgozik, amely a Beastie Boys történetét mutatja be képregény formájában.

Született
1975. május 9.
Budapest, Magyarország
Budapest, Magyarország