Jack Manini

francia  francia 65 éves

Már egészen kis korától rajong a zenés filmekért. Hatévesen megrajzolja első képregényét, amelynek főhőse Fred Astaire. Hétéves korában felfedezi a legnagyobb énekest: Charles Trenet-t. Ezután jönnek az első televíziós meghatódások a Ciné Club adásaival, ahol a főcímben csókok fonódnak egymásba áttűnéssel. Jack Manini megcsókolja Gene Tierney-t a "Laura" című filmben, és udvarol Jeanne Moreau-nak a "Jules és Jim"-ben!

Nyolcévesen, amerikai képregények megszállottjaként és puristaként csak akkor veszi meg a Batman-t, ha azt Neal Adams rajzolta. Serdülőkorában, épp úgy, mint Joe Kubert Vörös Bárója, gyakran magányosan bolyong és monologizál a Fekete-erdőben – afféle költői kitérőként. Ekkor ismeri meg a klasszikus irodalom nagyjait 44 oldalas feldolgozásokban: Uderzo, Franquin, Tillieux, és természetesen Caniff, Raymond és Foster!

Aztán elérkezik az a sorsdöntő pillanat, amikor meg kell élni valamiből. Jack Manini egy igazán jövedelmező és biztonságos foglalkozást választ: képregényíró lesz! Elég hamar – és szinte soha anélkül, hogy lefeküdne a kiadóval – alig publikál valamit, de szinte minden jelentős havi magazinban megjelenik az aranykorban: Pilote, Charlie, Circus, Chic, Zoulou, Yéti, stb.

Első albumát úgy sikerül eladnia az Albin Michel (L’Echo des Savanes) kiadónak, hogy elhiteti velük: „rengeteg szex” van a projektben: ez lett a Le Cobaye 1988-ban. A Futuropolis kiadónál azt állítja, hogy fekete-fehérben, ecsettel rajzol! Ez a trükk beválik, így két albumot is kiadnak tőle: Je Swing 1985-ben (Collection X) és Les Morts de Rire 1988-ban.

A Zenda kiadónál úgy tesz, mintha rajongana a házi szerző történeteiért: L’Archimage Robert, Froideval forgatókönyve alapján, 1991-ben. A Soleil kiadónál déli akcentust vesz fel ("putaing cong!"), és touloni születésűként adja ki magát, aki közel áll a hatalmon lévő párthoz – ennek eredménye a Mycroft című sorozat három kötete (1996, 1997, 1998), amely elnyeri a Cori-díjat a maisons-laffitte-i fesztiválon 1999-ben.

Jack történeteket is tud írni! A K.O. című képregényben Latil a társszerzője, Chevereau pedig a rajzoló – a kötetek 2001-ben és 2003-ban jelentek meg. A Magnard kiadónál gyerekkönyvekhez ír forgatókönyvet: Maman Momie, Papa Vampire és L'île Mont Trésor (2002-ben), majd 2004-ben: La théorie de l’oignon, 2005-ben pedig Les trois petits pompiers.

Ekkor találkozik Raymond Maric-kal, és együtt létrehozzák az Estelle sorozatot a Carabas kiadónál. Az első kötet, „Dix Jours de Poisse” 2001-ben jelenik meg, a második, „Le Pigeon de Montargis” 2003 márciusában. A harmadik kötet, „Les rendez-vous de l’Exposition” (2004-es megjelenés, Scan-díj 2005), már erősebben épít a direkt színezésre, és bemutatja az 1900-as párizsi Világkiállítás eseményeit. A három kötetet egy díszdobozban is kiadják 2005 végén. A negyedik kötet 2007 januárjában jelenik meg. És ezzel még nincs vége!

A fiataloknak – és különösen a kevésbé fiataloknak – Jack megrajzolta Hófehérkét, amely 2004-ben jelent meg a Soleil kiadónál… egész program ez! Szintén gyermekeknek, de képregényalbum formában Jack megírta egy kislány, Troidée kalandját, Buster Bone rajzaival…

És a legújabb, a Carabas Jeunesse gondozásában: Les Croquemagnons (két kötet, 2005).

Végül, a „La Loi du Kanun” című új sorozat révén Jack Manini (forgatókönyv és színezés) és Michel Chevereau egy még realisztikusabb és magával ragadóbb projektben dolgoznak együtt! Az albumot a Glénat adta ki 2005 áprilisában (RTL-díj, 2005. április).
Született
1960. július 9.
Betöltés...