Jean Dufaux
belga
77 éves
Jean Dufaux 1949. június 7-én született Ninove-ban. Szenvedélyesen érdeklődött a mozi iránt, ezért beiratkozott a brüsszeli Művészeti és Terjesztési Intézetbe (Institut des Arts et Diffusion, I.A.D.). 1969 és 1973 között itt sajátította el azokat a filmes eljárásokat, amelyek később nagy hatással voltak a képregényírói stílusára.
Az I.A.D. elvégzése után a Ciné-Presse című filmes szaklapnál kezdett dolgozni újságíróként. 1983-ban úgy döntött, hogy elsősorban a képregényeknek szenteli magát. Első „állomáshelye” a Tintin magazin volt, ahol számos megrendelésre készült munkát készített, amelyeket gyakorlóterepnek tekintett.
1983-ban Vernallal közösen írta meg a Brelan de Dames című sorozatot, amelyet Renaud rajzolt. Ez az első közös munka maradandó élmény volt számukra. 1985-ben megalkotta Melly Brown kalandjait (rajzoló: Musquera), 1986-ban pedig csatlakozott a Dargaud Bénélux kiadóhoz a La Toile et la Dague (rajzoló: Aidans) és mindenekelőtt a Beatifica Blues című sorozattal. Az utóbbit Griffo illusztrálta, és egy poszt-apokaliptikus világot mutatott be, amely Bilal műveire emlékeztetett (ami nem rossz viszonyítási alap).
Renaud és Griffo hamarosan a „Dufaux-csapat” kemény magját alkották, amely a Glénat kiadó katalógusában is feltűnt a Les Maîtres de la Brume (rajzoló: Eric) című sorozattal. Az ekkor már elismert Dufaux számára elérkezett az idő, hogy megteremtse ikonikus karaktereit.
1987 kiemelkedő év volt számára: ekkor született meg Jessica Blandy (rajzoló: Renaud). A gyönyörű főhős tökéletes külseje mögött rejtett sebezhetőségeket hordoz, amelyeket Dufaux finoman, fokozatosan tár fel. Ez volt az első alkalom, hogy karaktereinek komoly pszichológiai mélységet adott, ami később munkásságának védjegyévé vált.
Ugyanebben az évben indította el Giacomo C. sorozatát is, amelyet Griffo illusztrált. Ez a velencei kalandokkal teli történet szabadon merített Casanova életéből, így rendkívül érzéki és galáns világot teremtett.
1988-ban megjelent Les Enfants de la Salamandre (rajzoló: Renaud), amelyben Dufaux fokozatosan és különböző nézőpontokból dolgozta fel a fantasztikum témáját. Számára minden egyes album és sorozat egy nagy kirakós játék újabb darabját jelentette. Egy másik természetfeletti témájú műve, a Les Jardins de la Peur (rajzolók: Paape és Sohier) a vudu hagyományokból merített ihletet.
Az 1990-es évek elején Dufaux felgyorsította munkatempóját, és hamarosan kiérdemelte a „Jean, a termékeny” becenevet. 1990-ben született meg a Chelsy (rajzoló: Joris), amely a hatvanas évek művészeti világában játszódott. Egy évvel később három új sorozatot is elindított: Avel (rajzoló: Durieux), Fox (rajzoló: Charles) és Santiag (rajzoló: Renaud).
Ekkor kezdett el dolgozni azon a sorozaton is, amely az általa kedvelt írókat mutatta be: Sade (rajzoló: Griffo), Pasolini (rajzoló: Rotundo), Balzac (rajzoló: Savey), Hemingway és Hammet (rajzoló: Malès) voltak a témái.
1992-ben Sang de Lune című művében lehetőséget adott Vivianne Nicaise számára. Ugyanebben az évben új életet lehelt egyik korábbi világába, a Beatifica Blues-ba, amely Samba-Bugatti néven folytatódott.
1993-ban elindította a Les Voleurs d’Empires sorozatot (rajzoló: Jamar), és megvalósította régi álmát: együtt dolgozhatott Rosinskivel. Közös alkotásuk a Complainte des Landes Perdues lett.
1994-ben az Aire Libre kiadóval is együttműködött, és Griffo illusztrálásában elkészült a kétkötetes Monsieur Noir. Dufaux híres volt arról, hogy hűségesen dolgozott együtt rajzoló partnereivel.
Mindenekelőtt azonban egyike lett azon kevés íróknak, akik képesek voltak változatos világokat teremteni, miközben megőrizték saját, egyedi és felismerhető stílusukat. A kiadók egyre inkább igényelték a „Dufaux-stílust”, de a szerző ekkor már visszafogta a tempót, hogy minél jobban csiszolhassa „képregényes kirakósának” újabb darabjait.
Az I.A.D. elvégzése után a Ciné-Presse című filmes szaklapnál kezdett dolgozni újságíróként. 1983-ban úgy döntött, hogy elsősorban a képregényeknek szenteli magát. Első „állomáshelye” a Tintin magazin volt, ahol számos megrendelésre készült munkát készített, amelyeket gyakorlóterepnek tekintett.
1983-ban Vernallal közösen írta meg a Brelan de Dames című sorozatot, amelyet Renaud rajzolt. Ez az első közös munka maradandó élmény volt számukra. 1985-ben megalkotta Melly Brown kalandjait (rajzoló: Musquera), 1986-ban pedig csatlakozott a Dargaud Bénélux kiadóhoz a La Toile et la Dague (rajzoló: Aidans) és mindenekelőtt a Beatifica Blues című sorozattal. Az utóbbit Griffo illusztrálta, és egy poszt-apokaliptikus világot mutatott be, amely Bilal műveire emlékeztetett (ami nem rossz viszonyítási alap).
Renaud és Griffo hamarosan a „Dufaux-csapat” kemény magját alkották, amely a Glénat kiadó katalógusában is feltűnt a Les Maîtres de la Brume (rajzoló: Eric) című sorozattal. Az ekkor már elismert Dufaux számára elérkezett az idő, hogy megteremtse ikonikus karaktereit.
1987 kiemelkedő év volt számára: ekkor született meg Jessica Blandy (rajzoló: Renaud). A gyönyörű főhős tökéletes külseje mögött rejtett sebezhetőségeket hordoz, amelyeket Dufaux finoman, fokozatosan tár fel. Ez volt az első alkalom, hogy karaktereinek komoly pszichológiai mélységet adott, ami később munkásságának védjegyévé vált.
Ugyanebben az évben indította el Giacomo C. sorozatát is, amelyet Griffo illusztrált. Ez a velencei kalandokkal teli történet szabadon merített Casanova életéből, így rendkívül érzéki és galáns világot teremtett.
1988-ban megjelent Les Enfants de la Salamandre (rajzoló: Renaud), amelyben Dufaux fokozatosan és különböző nézőpontokból dolgozta fel a fantasztikum témáját. Számára minden egyes album és sorozat egy nagy kirakós játék újabb darabját jelentette. Egy másik természetfeletti témájú műve, a Les Jardins de la Peur (rajzolók: Paape és Sohier) a vudu hagyományokból merített ihletet.
Az 1990-es évek elején Dufaux felgyorsította munkatempóját, és hamarosan kiérdemelte a „Jean, a termékeny” becenevet. 1990-ben született meg a Chelsy (rajzoló: Joris), amely a hatvanas évek művészeti világában játszódott. Egy évvel később három új sorozatot is elindított: Avel (rajzoló: Durieux), Fox (rajzoló: Charles) és Santiag (rajzoló: Renaud).
Ekkor kezdett el dolgozni azon a sorozaton is, amely az általa kedvelt írókat mutatta be: Sade (rajzoló: Griffo), Pasolini (rajzoló: Rotundo), Balzac (rajzoló: Savey), Hemingway és Hammet (rajzoló: Malès) voltak a témái.
1992-ben Sang de Lune című művében lehetőséget adott Vivianne Nicaise számára. Ugyanebben az évben új életet lehelt egyik korábbi világába, a Beatifica Blues-ba, amely Samba-Bugatti néven folytatódott.
1993-ban elindította a Les Voleurs d’Empires sorozatot (rajzoló: Jamar), és megvalósította régi álmát: együtt dolgozhatott Rosinskivel. Közös alkotásuk a Complainte des Landes Perdues lett.
1994-ben az Aire Libre kiadóval is együttműködött, és Griffo illusztrálásában elkészült a kétkötetes Monsieur Noir. Dufaux híres volt arról, hogy hűségesen dolgozott együtt rajzoló partnereivel.
Mindenekelőtt azonban egyike lett azon kevés íróknak, akik képesek voltak változatos világokat teremteni, miközben megőrizték saját, egyedi és felismerhető stílusukat. A kiadók egyre inkább igényelték a „Dufaux-stílust”, de a szerző ekkor már visszafogta a tempót, hogy minél jobban csiszolhassa „képregényes kirakósának” újabb darabjait.
Született
1949. július 7.
Ninove, Belgium
Ninove, Belgium
