Lemasque
Jacques Stoquart
belga
élt 87 évet
Jacques Stoquart 1931. április 21-én született Frameries-ben. Már fiatalon vonzotta a rajzolói pálya, ezért beiratkozott a Saint-Luc Intézet dekoratív művészeti kurzusaira Mons városában. Édesapja halála azonban arra kényszerítette, hogy félbeszakítsa tanulmányait, és előrehozott katonai szolgálatra jelentkezzen, hogy gyorsan jövedelmező munkát vállalhasson.
Leszerelése után egy irodai sokszorosítókat (Ronéo) forgalmazó cégnél helyezkedett el, ahol később reklámfőnök lett. Négy évvel később a scout (cserkész) újság, a Pleins Jeux főszerkesztőjévé nevezték ki. Emellett cserkészcsapat-vezetőként és részmunkaidős nevelőként dolgozott egy ifjúsági házban a brüsszeli Marolles negyedben, ahol megismerkedett MiTacq-kal.
Georges Troisfontaines felfigyelt reklámtehetségére, és alkalmazta a World's Creation nevű cégénél, ahol félnapos állásban dolgozott, hogy délutánonként továbbra is hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozhasson. Ezt követően több reklámügynökségnél is dolgozott, majd 1973-tól szabadúszó reklámszövegíróként folytatta karrierjét.
Ekkor kopogtatott be az életébe a képregény világa. Jean-Michel Charlier egyre több projektje miatt szinte teljesen elhanyagolta MiTacq-ot, aki így "technikai munkanélküliségbe" került a Patrouille des Castors (Hódjárőr) sorozattal, és kénytelen volt új karaktert, Stany Dervalt létrehozni, hogy aktív maradhasson. Egy saját forgatókönyv után segítséget kért André H. Beckerstől két kalandhoz, de új állandó társat keresett.
Jacques Stoquart sok hezitálás után vállalta el a „Les Galops d’enfer” (1973) megírását, amelyet egy írországi tartózkodása ihletett. Karrierje szempontjából azonban meghatározó volt Michel Greg-gel való találkozása 1974-ben.
A Tintin magazin és annak alkotói számára számos karaktert hozott létre: Wen és Rorika (Eric/Frédéric Delzant), Ivan Zourine (René Follet), valamint Ramiro (William Vance). Mivel ezzel a Spirou konkurensénél is dolgozott, kénytelen volt ironikus álnevet választani: „Lemasque”, amely alatt továbbra is készített történeteket Stany Derval számára, köztük a „Tombeaux de glace” (1976) című fantasy-történetet. Ugyanezen álnév alatt írta François Walthéry számára a Natacha sorozat egyik rövid epizódját is: „Un tour de passe-passe” (1975).
Miután csalódott az olvasói visszajelzésekben, melyeket az éves magazinos szavazások tükröztek, Stoquart teljesen visszavonult a reklámiparba. René Follet barátja erőteljes kérésére azonban tíz év szünet után visszatért a képregényíráshoz, és megpróbálta vele újraindítani a Jean Valhardi sorozatot (Un gosse à abattre, 1986), majd adaptálta John Flanders (Jean Ray) ifjúsági detektívregényeit (Edmund Bell) a Claude Lefrancq kiadó számára.
Részt vett továbbá a Steven Severijn (franciául: Stève Séverin) sorozatban is, amelyet Follet készített holland megrendelésre, részben a Glénat kiadónál.
MiTacq ismét felkérte, hogy dolgozza ki azokat az ötleteket, amelyeket visszatérése óta szeretett volna megvalósítani a Castors sorozatban. Így születtek meg a gyönyörű történetek: „L’Envers du décor”, „Souvenirs d’El Casino” és „La Pierre de foudre”. Részt vett még a barátja utolsó, befejezetlen művében is: „Les Naufragés de la Marie-Jolie”.
MiTacq halála mélyen megrendítette, és elvette az írás örömét. Ennek ellenére Stoquart két példamutató életet feldolgozó életrajzot is írt Cécile Schmitz rajzoló számára: „L’Homme de Molokaï” és „Nous n’irons pas à Jérusalem ou la vie d’Ignace de Loyola”. Emellett adaptált egy Isaac Asimov regényt is („Les poisons de Mars”) Eric Loutte rajzaival, a Claude Lefrancq kiadónál.
Bár szerényen tagadja, hogy valódi forgatókönyvíró lenne, néhány emlékezetes művet mégis létrehozott, amelyek klasszikusokká váltak egy korszak képregényei között.
Leszerelése után egy irodai sokszorosítókat (Ronéo) forgalmazó cégnél helyezkedett el, ahol később reklámfőnök lett. Négy évvel később a scout (cserkész) újság, a Pleins Jeux főszerkesztőjévé nevezték ki. Emellett cserkészcsapat-vezetőként és részmunkaidős nevelőként dolgozott egy ifjúsági házban a brüsszeli Marolles negyedben, ahol megismerkedett MiTacq-kal.
Georges Troisfontaines felfigyelt reklámtehetségére, és alkalmazta a World's Creation nevű cégénél, ahol félnapos állásban dolgozott, hogy délutánonként továbbra is hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozhasson. Ezt követően több reklámügynökségnél is dolgozott, majd 1973-tól szabadúszó reklámszövegíróként folytatta karrierjét.
Ekkor kopogtatott be az életébe a képregény világa. Jean-Michel Charlier egyre több projektje miatt szinte teljesen elhanyagolta MiTacq-ot, aki így "technikai munkanélküliségbe" került a Patrouille des Castors (Hódjárőr) sorozattal, és kénytelen volt új karaktert, Stany Dervalt létrehozni, hogy aktív maradhasson. Egy saját forgatókönyv után segítséget kért André H. Beckerstől két kalandhoz, de új állandó társat keresett.
Jacques Stoquart sok hezitálás után vállalta el a „Les Galops d’enfer” (1973) megírását, amelyet egy írországi tartózkodása ihletett. Karrierje szempontjából azonban meghatározó volt Michel Greg-gel való találkozása 1974-ben.
A Tintin magazin és annak alkotói számára számos karaktert hozott létre: Wen és Rorika (Eric/Frédéric Delzant), Ivan Zourine (René Follet), valamint Ramiro (William Vance). Mivel ezzel a Spirou konkurensénél is dolgozott, kénytelen volt ironikus álnevet választani: „Lemasque”, amely alatt továbbra is készített történeteket Stany Derval számára, köztük a „Tombeaux de glace” (1976) című fantasy-történetet. Ugyanezen álnév alatt írta François Walthéry számára a Natacha sorozat egyik rövid epizódját is: „Un tour de passe-passe” (1975).
Miután csalódott az olvasói visszajelzésekben, melyeket az éves magazinos szavazások tükröztek, Stoquart teljesen visszavonult a reklámiparba. René Follet barátja erőteljes kérésére azonban tíz év szünet után visszatért a képregényíráshoz, és megpróbálta vele újraindítani a Jean Valhardi sorozatot (Un gosse à abattre, 1986), majd adaptálta John Flanders (Jean Ray) ifjúsági detektívregényeit (Edmund Bell) a Claude Lefrancq kiadó számára.
Részt vett továbbá a Steven Severijn (franciául: Stève Séverin) sorozatban is, amelyet Follet készített holland megrendelésre, részben a Glénat kiadónál.
MiTacq ismét felkérte, hogy dolgozza ki azokat az ötleteket, amelyeket visszatérése óta szeretett volna megvalósítani a Castors sorozatban. Így születtek meg a gyönyörű történetek: „L’Envers du décor”, „Souvenirs d’El Casino” és „La Pierre de foudre”. Részt vett még a barátja utolsó, befejezetlen művében is: „Les Naufragés de la Marie-Jolie”.
MiTacq halála mélyen megrendítette, és elvette az írás örömét. Ennek ellenére Stoquart két példamutató életet feldolgozó életrajzot is írt Cécile Schmitz rajzoló számára: „L’Homme de Molokaï” és „Nous n’irons pas à Jérusalem ou la vie d’Ignace de Loyola”. Emellett adaptált egy Isaac Asimov regényt is („Les poisons de Mars”) Eric Loutte rajzaival, a Claude Lefrancq kiadónál.
Bár szerényen tagadja, hogy valódi forgatókönyvíró lenne, néhány emlékezetes művet mégis létrehozott, amelyek klasszikusokká váltak egy korszak képregényei között.
Született
1931. április 21.
Frameries, Belgium
Frameries, Belgium
Meghalt
2018. május 2.
