Isten népének története #19

Jónás és Bálna. Azelőtt mindig nevetnem kellett, ha Jónás és a bálna történetére gondoltam. Úgy véltem, hogy ez a mese csak öt és féléves öcsém és a hozzám hasonló korú kisgyermekek számára lehet érdekes. A nagyobbak viszont már nem hisznek abban, hogy egy ember három napig a hal gyomrában tartózkodhat. Amikor azonban elolvastam ezt a képregényt, megértettem, nem volt igazam. Hiszen Jónás könyve is olyan, mint La Fontaine meséi, melyekben az állatok azért beszélnek, hogy valamire megtanítsák az embereket. Most már tudom: Jónás történetét egy okos és élénk fantáziával rendelkező személy gondolta ki, ily módon akarta megleckéztetni kortársait. Abban az időben ugyanis Jeruzsálem lakosai gyűlölték az idegeneket, főleg Ninive és Babilon állampolgárait, mert azok egykor háborút indítottak Jeruzsálem ellen és száműzetésbe hurcolták őseiket. Megértem őket. Ellenszenvüket és bosszúvágyukat mégsem tudom igazolni. Jónás hozzáállását is elítélem. Ő szemére vetette Istennek, hogy könyörülni akar a megtérő pogányokon. Tudnia kellett volna, hogy Isten minden embert szeret. Jónás könyve ráébresztett: ha igazi keresztény akarok lenni, akkor nemcsak családomra és népemre kell gondolnom, hanem az idegenekre is, elsősorban a Harmadik világ szegényeire. Elhatároztam: támogatni fogom a misszionáriusokat. Ha felnövök és katona leszek, akkor szeretnék olyan egységbe kerülni, melynek tagjai tanári vagy mezőgazdasági szakértők minősítésében kétéves szolgálatot teljesítenek a Harmadik világ valamennyi országában.