Alekszander Beljajev
Alekszander Romanovics Beljajev
orosz
élt 57 évet
Alekszander Beljajev Szmolenszkben született egy ortodox pap családjában. Apja, miután elveszítette két másik gyermekét (Alexander húga, Nina, gyermekkorában szarkómában halt meg, míg bátyja, Vaszilij, aki állatorvostan-hallgató volt, egy csónakázás során vízbe fulladt), azt szerette volna, ha fia folytatja a családi hagyományt, ezért beíratta őt a szmolenszki szemináriumba. Beljajev azonban nem érzett különösebb vallásos elhivatottságot, és még ateistává is vált a szemináriumban. Miután végzett, nem tett szerzetesi fogadalmat, hanem beiratkozott egy jogi egyetemre. Egyetemi tanulmányai során édesapja meghalt, így Alexandernak kellett eltartania édesanyját és családját, amit tanítással és színházi írással oldott meg.
1906-ban fejezte be tanulmányait, és gyakorló ügyvéd lett, jó hírnevet szerezve magának. Ebben az időszakban anyagi helyzete jelentősen javult, és minden sikeres ügy után hosszabb utazásokat tett szerte a világban. Bár írással is foglalkozott, ekkor még kisebb mértékben. Az irodalom azonban egyre inkább vonzotta, így 1914-ben felhagyott az ügyvédi pályával, hogy az írásra koncentráljon. Ugyanebben az időben, 30 éves korában, Beljajev tuberkulózissal megbetegedett.
A kezelések nem hoztak sikert, a fertőzés átterjedt a gerincére, és lábai lebénultak. Beljajev hat éven át bénán, állandó fájdalmak közepette élt. Felesége elhagyta, nem akarta ápolni őt. Gyógyulást keresve édesanyjával és idős dadájával Jaltába költözött. Felépülése során Jules Verne, H. G. Wells és Konsztantyin Ciolkovszkij műveit olvasta, és kórházi ágyán verseket kezdett írni.
1922-re legyőzte a betegséget, és munkát keresett Jaltában. Rövid ideig rendőrbiztosként dolgozott, majd különféle állásokban próbálkozott, például könyvtárosként, de az élet nehéz maradt. 1923-ban Moszkvába költözött, ahol ismét ügyvédként tevékenykedett, szovjet szervezetek tanácsadójaként. Ugyanakkor komoly irodalmi tevékenységbe kezdett, tudományos-fantasztikus regényeket írva. 1925-ben jelent meg első regénye, a Dowell professzor feje (Голова Профессора Доуэля). 1931-től Leningrádban élt feleségével és legidősebb lányával; legfiatalabb lánya, aki hatéves volt, 1930-ban agyhártyagyulladásban meghalt. Leningrádban találkozott H. G. Wellsszel, aki 1934-ben látogatott a Szovjetunióba.
Élete utolsó éveiben Beljajev a leningrádi külvárosban, Puskinban (korábban Carszkoje Szelo) élt. A második világháború során, a Szovjetunió elleni német invázió kezdetén nem volt hajlandó evakuálni, mivel éppen egy néhány hónappal korábban elvégzett műtétből lábadozott.
Beljajev 1942-ben halt meg éhínség következtében a náci megszállás alatt álló Puskin városában. Sírjának pontos helye ismeretlen. Egy emlékkő található a puszkini Kazanyi temető tömegsírján, ahol feltételezhetően eltemették.
Felesége és lánya túlélték, és Volksdeutsche-ként regisztrálták őket (Beljajev feleségének anyja svéd származású volt). A háború végéhez közeledve a nácik Lengyelországba vitték őket. Emiatt a háború után a szovjetek kollaboránsokként kezelték őket: Szibériába, Barnaulba száműzték őket, ahol 11 éven át éltek.
1906-ban fejezte be tanulmányait, és gyakorló ügyvéd lett, jó hírnevet szerezve magának. Ebben az időszakban anyagi helyzete jelentősen javult, és minden sikeres ügy után hosszabb utazásokat tett szerte a világban. Bár írással is foglalkozott, ekkor még kisebb mértékben. Az irodalom azonban egyre inkább vonzotta, így 1914-ben felhagyott az ügyvédi pályával, hogy az írásra koncentráljon. Ugyanebben az időben, 30 éves korában, Beljajev tuberkulózissal megbetegedett.
A kezelések nem hoztak sikert, a fertőzés átterjedt a gerincére, és lábai lebénultak. Beljajev hat éven át bénán, állandó fájdalmak közepette élt. Felesége elhagyta, nem akarta ápolni őt. Gyógyulást keresve édesanyjával és idős dadájával Jaltába költözött. Felépülése során Jules Verne, H. G. Wells és Konsztantyin Ciolkovszkij műveit olvasta, és kórházi ágyán verseket kezdett írni.
1922-re legyőzte a betegséget, és munkát keresett Jaltában. Rövid ideig rendőrbiztosként dolgozott, majd különféle állásokban próbálkozott, például könyvtárosként, de az élet nehéz maradt. 1923-ban Moszkvába költözött, ahol ismét ügyvédként tevékenykedett, szovjet szervezetek tanácsadójaként. Ugyanakkor komoly irodalmi tevékenységbe kezdett, tudományos-fantasztikus regényeket írva. 1925-ben jelent meg első regénye, a Dowell professzor feje (Голова Профессора Доуэля). 1931-től Leningrádban élt feleségével és legidősebb lányával; legfiatalabb lánya, aki hatéves volt, 1930-ban agyhártyagyulladásban meghalt. Leningrádban találkozott H. G. Wellsszel, aki 1934-ben látogatott a Szovjetunióba.
Élete utolsó éveiben Beljajev a leningrádi külvárosban, Puskinban (korábban Carszkoje Szelo) élt. A második világháború során, a Szovjetunió elleni német invázió kezdetén nem volt hajlandó evakuálni, mivel éppen egy néhány hónappal korábban elvégzett műtétből lábadozott.
Beljajev 1942-ben halt meg éhínség következtében a náci megszállás alatt álló Puskin városában. Sírjának pontos helye ismeretlen. Egy emlékkő található a puszkini Kazanyi temető tömegsírján, ahol feltételezhetően eltemették.
Felesége és lánya túlélték, és Volksdeutsche-ként regisztrálták őket (Beljajev feleségének anyja svéd származású volt). A háború végéhez közeledve a nácik Lengyelországba vitték őket. Emiatt a háború után a szovjetek kollaboránsokként kezelték őket: Szibériába, Barnaulba száműzték őket, ahol 11 éven át éltek.
Született
1884. március 16.
Szmolenszk, Oroszország
Szmolenszk, Oroszország
Meghalt
1942. január 6.
Leningrád, Oroszország
Leningrád, Oroszország
