Isten népének története #26

Keresztelő Jánossal az Evangélium kezdetén találkozunk először. A világba jött világosságnak tanúja (Jn 1,8) akkor jelent meg a színtéren, amikor Izrael történetében a várakozást a beteljesülés váltotta fel. Teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vett körül, és sáskával és vadmézzel táplálkozott. Beszédeiben keményen megfeddte kortársait: „Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.” De nemcsak vádolta hallgatóit, hanem megtérésre is felhívta őket: „Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” Keresztelő János küldetése azonban nem merült ki a megtérésre való felhívásban és a bűnbánatot tartók megkeresztelésében. Mindennél fontosabb volt számára a tanúságtétel. Ő volt a legnagyobb az összes ószövetségi próféta közül, mert míg elődei csupán hirdették a Messiást, addig őt isten arra hívta el, hogy ujjával mutasson rá. És János ezt nyilvánosan, hivatalosan tette meg, a hozzá küldött papokkal és levitákkal való drámai találkozás alkalmával (Jn 1,19-28): „Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten választottja” (Jn 1,34). Saját tanítványai előtt is megismételte ugyanezt a tanúságtételt. Ketten közülük, János és András el is hagyták őt, hogy Jézus nyomába szegődjenek. „Nézzétek, az Isten Báránya!” (Jn 1,29) – mondta nekik János. Jézus valóban az Isten Báránya volt, mert magára véve a világ bűneit betöltötte Izajás próféta jövendölését az Úr, szenvedő szolgájáról (lz 53,7). És mag várja az Úr szolgáját, János úgy érzi magát, mintha menyegzőre készülődne. Amikor a sokaság hozzá tódul, szerényen félreáll az útból. „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem” – mondja. Tisztában van azzal, hogy ő csak követ, s az ünnepségen a Messiásnak fog jutni a főszerep. Köszönetet kell mondanunk Thivollier atyának, amiért a képregény-sorozat jelenlegi füzetét Keresztelő Jánosnak szentelte. Annáé is inkább, mert a Vőlegény barátja lehet leginkább segítségünkre abban, hogy Andrással és Jánossal együtt föltegyük Jézusnak a döntő kérdést: „Mester hol lakol?” (Jn 1,38). Kívánom, hogy az ellőttünk álló oldalakon Keresztelő Szent János valóban tanúságot tegyen az igazi világosságról (Jn 1,8), és hogy az olvasók felismerjék ezt a világosságot. Ha ez így lesz, akkor még egyszer be fog bizonyosodni az Evangélium igazsága: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit mondott Jézusról, az mind igaznak bizonyult, és sokan hittek benn”