Az Abrafaxok és Szibilla a nagyzási hóbortban szenvedő Lewehrlek tartományfejedelem foglyai voltak. Úgy tűnt, hogy a nagy piramis titkának megfejtéséről le kellett egy időre mondaniuk. Pillanatnyilag más problémáik voltak: Lewehrlek ugyanis egy istenként tisztelt krokodil elé akarja vetni őket. Skrotonos és Phizimakhosz is Lewehrlek fogságába kerültek. De az életükért nem kellett félniük, mert a fejedelem megtudta, hogy olyan információkkal bírnak, amelyektől azt remélte, talán még hasznára lehet. Lewehrleknek nagy tervei voltak. Fáraó akart lenni. A tény, hogy Egyiptom perzsa uralom alatt áll, nem igazán zavarta. Teljesen megbízott annak az erőnek a titkában, amelyet állítólag a nagy piramis rejt, és amit Skrotonos segítségével megszerezhet. Hű szolgája, Igenish már szerényebb volt. Ő csak fejedelem akart lenni a fejedelem helyett.