Isten népének története #14

Amilyen a vetés, olyan az aratás. Jerobeám király bűn-vetése legkárhozottabb termését utódának, Acháb királynak éveiben hozta. Az északi országrész 200 éves története folyamán senki sem akadt, aki vetélkedett volna az ő gonoszságával. Ha ilyen a legfőbb vezető, milyen lehet a népe? Acháb király uralkodásának szomorú korszakáról szól a mai tanítás. A Biblia a király bűneinek felsorolását annak házasságkötésével kezdi. Egy szomszédos pogány királynak a lányát, Izebelt vette feleségül. Tüstént templomot épített felesége Baal istenének, és maga is, mint a pogányok, imádta a bálványt. Ezen az istentiszteleten nem az ima, hanem a részegeskedés és a kicsapongás volt a lényeg. Igaz ugyan, hogy Acháb nem tagadta meg a régi hitének igaz Istenét, azonban a pogány istent is melléje vagy fölébe helyezte. Elfelejtette a parancsot: „Rajtam kívül más istened ne legyen!” A királynő férjénél is rosszabb volt. Üldözte és megölette Isten prófétáit. Félő volt, hogy az egész nép istentelenné válik. Ilyen szomorú idők jártak, amikor Isten parancsára Illés próféta elkezdett prédikálni. Odaállt a király és a nép elé, és kemény szavakkal így szólt: „Meddig sántikáltok még kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baal, kövessétek azt!” A próféta nyilvánosan, a király és a nép jelenlétében akarja igazát bizonyítani. A nagy eseményre lejönnek a pogány papok is. Most fog eldőlni, ki az igaz isten. Acháb elgondolkodhatott volna ezen a csodálatos eseményen. Ha nem volt elég, meggyőzhette volna illés beteljesedett jövendölése, a hatalmas felhőszakadás, mely véget vetett a hosszú szárazságnak. Talán gondolkodott is, de nem jutott szóhoz, mert a királyné bosszút esküdött, és halálra kerestette Illést. Nem tudta a Kármel - hegyi nagy próba kudarcát elviselni. A próféta ezért dél felé, a Sínai-hegyre menekült. Ide már nem ért Izebel keze. Szegény menekülő illés! Ugyancsak neki volt keseredve. Jót akart, az Isten ügyét, és mi lett a vége! Próféta-társait már megölette a királynő, és most rajta volt a sor. A kedvevesztett próféta azt az üzenetet kapta, hogy a Sinain Istennel fog találkozni. nagy élmény volt ez a találkozás. A hegy ormára állott, és várta, hogy szíve elteljék az Isten örömével. – Erős szél süvített mellette, de még semmit sem érzett az Istenből. Földrengés rázta a hegyet, azonban ez sem hozta közelebb hozzá Őt. Látott pusztító tüzet is, de ebben sem volt az Úr. Majd enyhe szellő fuvallatát érezte, és benne az Istent. – Elgondolkodott. Mindig jót akart, de úgy látszik, mégsem tett mindig jót. Főleg annak a 450 embernek kivégzése bántotta. Erőszakos volt és vad, mint előbb a földrengés, mindent elsöpörni és pusztítani akart, ami nem tetszett neki, úgymint a vihar tette meg a tűz. Pedig az Isten nem ilyen. Ne vadság, hanem szelídség jelében, a szellőben érkezik. Ahol a vad fanatizmus pusztít, onnét távol az Isten. Illés ez után parancsot kapott, hogy hazájába visszatérve, Elizeust avassa fel prófétai tisztre