Isten népének története #13

A templom szerepe Isten népének életében. Salamon, atyjától, Dávid királytól olyan királyságot örökölt, amit az karddal szerzett meg. Az ő küldetése viszont az lett, hogy Isten népének a béke és a jólét korszakát biztosítsa. Hogy ezt megtehesse, ehhez rendkívüli adottságokkal volt felruházva: nagy bölcsességgel, tökéletes rátermettséggel, kitűnő szervezőképességgel és közigazgatási érzékkel. Ezen kívül sikerült országát erőssé és virágzóvá tennie, és olyan hírnevet szereznie, amely messze meghaladta birodalma határait. Salamon a Templom építőjeként került be a történelembe. Életálma volt, hogy Jeruzsálem, az ő fővárosa, pompás templomot kapjon, amely Jahvénak, Ábrahám és Mózes Istenének tiszteletére épül. Ez hatalmas kiadások, és esztendőkig tartó óriási erőfeszítések árán meg is történt. Ennek a nagyszerű Templomnak a fölszentelése volt e nagy uralkodó életútjának fénypontja. Visszapillantva a történelem e szakaszára kétségkívül azt kell megállapítanunk, hogy a Templom építése Salamon életének diadala, de hanyatlásának elindítója is volt. Az volt a vágya, hogy ezt az építményt minél tökéletesebben befejezhesse, és egyre szebbé tegye. Ez a szünet nélküli tevékenykedés alattvalóira mind súlyosabb terhet rótt, amit azok egyre nehezebben viseltek el. Az elégedetlenség fokról fokra nőtt. Ez végül is, Salamon halála után, a birodalom széthullásához vezetett. Ennek a királynak az életében egy végzetes tévedés történt. Pedig tekintélyes, és kétségkívül jó szándékú volt. Nagyon jól tudta, hogy ő a Templom felépítésére van hivatva. Amíg Isten, lelki értelemben, hívő népe között akart lakni, és találkozni velük a Templomban, hogy elfogadja imáikat és áldozataikat, addig Salamon csak az épület nagyszerűségére összpontosította figyelmét. Isten bensőséges kultuszt akart, amelynek keretét képezte volna az épület. Salamon viszont túlságosan sokat foglalkozott a kerettel. Azt akarta, hogy ez Istenhez méltóvá lehessen. Így elhanyagolta a lelkületet. Jeruzsálem Templomának építése az Ó- és Újszövetségben többször is visszatérő eszme. Jézus az ő testének templomáról beszélt. Szent Pál pedig azt mondja nekünk, hogy Isten templomai vagyunk. Az Egyház azt kívánja, hogy minden keresztény közösségnek legyen egy saját, jól karbantartott temploma, amely a lehetőség szerint legyen művészi szempontból is gondozott. Itt legyen a lelkek találkozóhelye, ahol a hívők Krisztus köré gyülekezve, imádják az Atyát, lelkiekben gazdag istentiszteletet ajánlva föl neki. Salamon története szüntelenül emlékeztette a híveket – a múltban és a jelenben is – arra, hogy bár a körülményeknek, a keretnek és a környezetnek is megvan a maga jelentősége, azért a Templomnak mégiscsak a hit, a szeretet, a lelkesedés adja meg az igazi értékét.